27. Catch me.

BOLDOGÚJÉVET!♥

Nos. Először is. Köszönöm nektek, hogy kiartottatok mellettem tavaly, és remélem ez most se lesz másképpen!:D Másodszor pedig. Újabb bonyodalmakat fogok szőni a történetbe,

de ez ne rettentsen el benneteket. Azért árultam el, mert lehet, hogy lázba

hoz benneteket:3 Köszönöm a két kommentet amit hagytatok nekem,

nagyon jól esett lányok(":♥ A rész pedig ilyen összevisszafura lett.

De hatalmas szeretettel írtam:D Az elmaradhatatlan zene!(:

Utáltam ha csönd van, így azon kattogtam, hogy mivel rukkoljak elő. Meg kell szólaljak, vagy ha nem begolyózok. Nem bírom a csendet.
    -Sienna mit kerestél itt ezzel?
    -Én. Én csak...-ki akartam találni valami frappánsat, de nem volt értelme titkolózni. Harry előtt nyitott könyv voltam az első perctől fogva.-Menekülni akartam. Előletek.

    -Tőlünk.-elemezgette a hallottakat.- A második családodtól. És mégis mi a fenéért?
    -Emma totál begurult, mindent a fejemhez vágott nekem meg szükségem volt időre, hogy felfogjam pontosan, hogy mi is van.-cövekeltem le.- Most is ha hazaállítunk fejmosás lesz, vagy sértődés. Harry én nem akarok rosszat senkinek.
    -Na idefigyelj.-jött vissza mellém.- Látod, hogy itt állok?
    -Látom.-hatottam le a fejem, mert ennek erősen fejmosás szaga volt. Jaj ne, már ő is kezdi?
    -Ez azt jelenti, hogy érted jöttem, és nem azért, hogy hazavigyelek, hogy a többiek leszidjanak, hanem azért mert.-ennél a résznél szünetet tartott és éreztem, hogy keresgéli a szavakat.
    -Mert mi?-néztem felfelé a sapim alól.
    -Később elmesélem. Csak nyugodjanak le egy kicsit a dolgok, vagy beszélj a többiekkel is, jó?-simította meg az arcom.
Kénköves pokol. Még mindig égetett az érintése, és teljesen felvillanyozódtam. Ez az öröm mégse melegített, szóval kicsit szaporáztam a lépteim.
    -Csókolóztatok?-nézett rám féloldalasan.
    -Ő akart, én nem és akkor szerencsére közbeléptél te.-hadartam el.
Megrándult az ajka, de inkább hallgatott. Amikor közeledtünk a házhoz leráztuk a cipőnket a hótól és úgy lépkedtünk befelé. Csendben letettük kabátjainkat meg a bakancsainkat, és az emeletre masíroztunk, de valaki krákogott mögöttünk.
    -Mi van Niall megfáztál?-fordult meg a göndör.
    -Nem pont. Emma ott vár téged.-mutatott rám.
    -Zúzok!-húztam be a nyakam.
    -Minden okés?-ugrott a nyakamba Emma.
    -Kicsit megfagytam, de azon kívül igen.-öleltem meg én is szorosan.
    -Bocsánat.-mondtuk egyszerre, majd hangosan felnevettünk ami a békülést szimbolizálja nálunk. Nem minden veszekedésnek vagy összekapásnak kell kibeszélni magunkból a lelket. Néha elég egy szimpla 'bocsánat' is. Mint pont most nálunk.
    -Menj, fürödj le.-paskolta meg Emm a hátam.
    -Oké, jó éjszakát.-intettem és a lépcsőn botorkáltam.
A szobámban rend volt és nyugalom. Gondolkodás nélkül kivettem a pizsama trikómat, egy fehérneműt és kopogtatás nélkül (!) rontottam be.
    -Azta... Akarom mondani, hogy bocsi.-hátráltam.
    -Bejössz mellém?-villantott egy nem mindennapi mosolyt Harold a hab dombocskák mögül.
Őszintén a testem azt sugallta, hogy vigyen az Isten nyila, de a lelkem tudta, hogy én bizony erre még nem egészen állok készen. Úgy értem, hogy elég minden kavargott most bennem is és benne is. Nem akartam, hogy amit most teszünk azt később megbánjuk, így mosolyogva intettem egy nem-et a fejemmel és becsuktam az ajtót. Vörös fejjel kutattam a fülhallgatóm után és a telefonomat se találtam. Szerencse, hogy kettő van. Gyorsan elkezdtem lázasan keresni a Nothing Personal albumot, és benyomtam. Ha ezek után is gondolkozok az agyam szétrobban, úgyhogy csak hallgattam az albumot amikor felcsendült a Lost in stereo. Ugálni volt kedvem tőle, és elfelejteni mindent. Cedric, Emma veszekedése, Harry fura meghívása, Liam csalódása, Niall nemtörődömsége és az anyámék. Aha, megvan hol van a másik telefonom. Anyuék zaklattak. Itt egészen pontosan tizenegy óra van, tehát Németországban tíz. Az időpont pont jó, legalábbis nekem. Fülessel a fülemben baktattam le a lépcsőn, elvettem a telefonomat a pultról és vissza mentem. A térdem amit beütöttem eléggé fájt, de végül felsántikáltam. Csendben becsuktam az ajtót, de túl meleg lett hirtelen, így levettem a hosszú nadrágot és egy short-ot kotortam elő. Lehet ez az egész csak időhúzás akart lenni, de bevált. Lassan húzogattam az ujjam a telefonom kijelzőjén, és apát hívtam.
      -Szia Sienna!-vette fel második csörgésre.
      -Jó estét.-köszöntem.
      -Boldog Karácsonyt!-kiabálta anyu távolról.
      -Nektek is.-mormoltam. Szóval ezért hívtak.
      -Mi történik veled mostanában? Láttuk Angliába költöztél.-ecsetelte apu.
      -Aha.-válaszoltam rá hűvösen.-Nem mintha nagy port kavarna.
      -Anglia nem, csak az, hogy öt bájgúnárral vagy egy légtérben!-kiabált anya.
      -Na anya. Először is Anglia nem nagy valami? Nem, nektek az se lenne nagy gond, ha egyenesen Ausztráliába költöznék, igaz.-kezdtem nyugodtan.-Másodszorra pedig mi az, hogy öt bájgúnár? Nem is ismered őket, kérlek ne ítélkezz. Amúgy meg Emma is itt van.
      -Elengedték a szülei?-hüledezett apám is.
      -Persze. Tudjátok ők törődnek a gyerekükkel, leülnek vele beszélni, és ha úgy látják, hogy igenis itt van az ideje, hogy menjen, hát menjen. Persze majd pont nektek beszélek a szülői szeretetről.-buggyant ki belőlem.
      -Sienna ezt a hangnemet nem tűröm el! A szüleiddel beszélsz, fogd már fel!-anya már ordibált.
      -A szüleimmel akik tojtak a fejemre. Boldog Karácsonyt, és Új évet is. Sziasztok.-köszöntem el.
      -Újévig nem is akarsz beszélni velünk?-horkant fel anya.
      -Dehogynem.-füllentettem.-Csak lehet majd elfelejtem addigra.
      -Szeretünk kicsim.-mondta apa, és hallottam ahogy leteszi a telefont egy helyre, de nem nyomja ki.
      -Cedric nem végzett jó munkát.-szólt először anya.
      -Mit vártál, hogy összejön vele, és minden kérdésünkre választ kapunk?-oktatta ki apa.
Mi van? Milyen kérdések? Cedric csak egy hazugság? Anyáék küldték?
      -Igen, de ha ez nem lehetséges akkor hagynunk kell. Csak ne kavarna ennyi port!-sóhajtott fel.
      -Tinédzser, mit vársz?-nevetett fel kurtán apa.
Aztán kinyomtam. Szörnyen ideges lettem. Apa és anya felbérelték Cedric-et, hogy nyomozzon utánam, és valami kérdéseket emlegettek. És még ők mondják magukat szülőknek. Papíron lehet, de a szívemben mindig is a nagyi fog az lenni és Emm szülei. Kirántottam az éjjeli szekrényem fiókját, kiszedtem a cigarettámat a gyújtóval együtt és kimentem a teraszomra. Kerestem egy olyan helyet ahová véletlenül se lehet belátni, és rágyújtottam. Az első szippantás egészem emberiesre sikerült de a másodiknál már rázkódott  vállam a sírástól. Mi az, hogy nem érdekli őket, hogy hol vagyok, csak az, hogy mit csinálok? Hiába van ez amióta az eszemet tudom igazán kiborít. Szóval csak nyűg vagyok nekik. Jól van, majd lesz ez még így se! Ha majd nekik kell valami tettetem a hülyét. Ez biztos! Miután sikerült megemberelni magam visszamentem a szobába. Harry az ágyam szélén ült üveges tekintettel.
    -Mi a baj?-villantottam egy igazán erőltetett mosolyt.
    -'Enna miért nem szoksz le erről?-bökött a dobozom felé.
    -Honnan jött ez a becézés?-nevettem fel őszintén.
    -Nem lényeges. Először én kérdeztem.-nézett rám.
    -Jövőre le fogok, ígérem.-tettem el mindent.-De mit keresel itt?
    -Téged.-mosolygott fáradtan.
    -Igen? És mi ügyben?-huppantam le az ágyra mellé.