Prológus

 -A szerelem egy furcsa dolog, és számtalanul sokszor bajba is keveredsz miatta,de megéri.Szenvedsz vele,sírsz is érte,de az érzés ami végül a hatalmába kerít kárpótol mindenért.-Fejezte be Harold a mondanivalóját,és előbb rám,majd a bíróra nézett.-És igen elítélhet engem,mert bevallom hibás voltam,de szeretem őt.
  Ezen a ponton már nem bírtam tovább,nem érdekelt a törött karom,és a kificamodott bokám idegességemben megpróbáltam felpattani,és elkezdtem mondani a sérelmeim.Nehogy már azt higgye,hogy ő a jófiú aki mindent megbán,és vége!
  -Igen a szerelem valóban kárpótol mindenért.-láttam be én is.-De azt a két napot amit én kómában feküdtem azt hogy fogom én átélni újra?Két napot elpazaroltam az életemből...És a törött kezemmel vajon tudok-e még ugyan úgy dobolni?Nem is beszélve a lábamról!-fejeztem be már szinte kiabálva.
  -Kérem nyugodjon le Miss Sienna Wilde!-szólt rám idegesen a bíró.Khm,mit is ne mondjak milyen ideges voltam...Harold persze nyugodtan állt ott,mert neki az oldalán ott állt a banda,tehát indokolt volt a nyúgodtsága.De mellettem az egyetlen barátnőm Emma állt...
              Két óra elteltével
  -Az ítélet megszületett.'Kissebb' pénzbüntetést szabtam ki Harold Edward Styles úrra,amit majd a későbbiekben megbeszélünk.-mondta komolyan a bíró.-Ami pedig magát illeti Sienna kisasszony,sokat gondolkoztam mi is legyen,de végül magára is pénzbüntetést szabtam ki,amit a későbbiekben leszögezünk magával.A tárgyalásnak vége,mindenki távozhat.
     Mindenki egy emberként ereszette ki a magában tartott levegőt,a megkönnyebbültségtől...Kifelé menet Emma kis miséjét kellett hallgatom arról,hogy milyen szerencsésen megúsztam.Hát igen érdekes volt,annyira hogy majdnem elaludtam állva.
    -Kérlek bocsájts meg!-fogta meg a kezem Harold,és tekintetét az enyémbe fúrta.
    -Kérlek csak hagyj békén ...-suttogtam erőtlenül a földet bámulva.
    -Nem,amíg nem hallgatsz meg addig nem.Te nem tudod mit éreztem akkor amikor megtörtént az eset.Nem tudod mit éltem át amikor te kómában feküdtél!-mondta Harold,és hallottam hangjában a komolyságot.-Kérlek,csak most az egyszer gyere el velem valahova ahol nyúgodtan birunk beszélni...
   -Nem is tudom.-hezitáltam,és Emma-ra néztem,aki csak mosolyogva bólintott.-Legyen elmegyek.
Harold segítőkészen elkísért a kocsijáig,és elindultunk,de hogy hova az nem tudtam,viszont azthiszem kicsit bíztam benne...