3.I can't live without you!

Sziasztok!(:

Meghoztam nektek az új részt,remélem ez is

tetszik majd nektek.Köszönöm a kommenteket,és a

visszajelzéseket is.Örülnék,ha most is lenne minimum annyi mint multkor.:D

Jó olvasást!xx

-Harry mi történt?-lépett hozzá Niall.
-Elmeséltem neki mindent amit akartam,és ahogy ki akartam jönni...Megfogta a kezem,szóval megszorította.-mesélte a göndör még mindig könnyes szemekkel.Meg kell mondanom,hogy akármennyire is megútáltam,kezdem kedvelni,mert látom,hogy igazából szereti Sienn-t,és nem úgy mint az előző barátja Travis ...
-Azthiszem bemegyek hozzá.-szóltam csendesen,és elengedtem Niall oltalmazó kezét.
             *Sienna szemszöge*
Még mindig nem hiszem el,hogy ezt tettem egy kis félreértés miatt.Annyira meg mondtam volna Harry-nek,hogy sajnálom az egészet!De nem birom,nem birok megszólalni,és kishíján moccanni sem,csak a kezét szorítottam meg kicsit.Hallottam ahogy az ajtó nyitódik,majd meghallottam egy kedves és nagyon ismerős hangot.
-Sienn én annyira sajnálom!-suttogta Emma.-Nem akartalak szemelől veszíteni,csak tudod akkor ismerkedtem Niall-el.Próbáltalak figyelni,de Niall mondta miután visszajött,hogy Harold-al vagy,és gondoltam vigyáz rád.Azért remélem tudod,hogy egy fiú sem állhat közénk.Egy sem!-mondta határozottan az utoló szavakat.Próbáltam szólni,szólni,hogy ne okolja magát,mert csak is én vagyok a hibás,én tettem azt amit nem kellett volna.Mostmár mart a bűntudat,és kedvem lett volna kiabálni,vagy csak megbeszélni velük a történteket...De nem tehettem.Éreztem,ahogy egy könnycsepp égeti az arcomat.Megérdemeltem.Fájdalmat okoztam nekik...Hallottam ahogy Emm szipog mellettem,és aztán becsukódott az ajtó.Egyedül maradtam kétségtelenül,tehát elaludtam hamar.
         *Niall szemszöge*
Miután a hercegnőm kijött Sienna-tól nem kérdeztem semmit,csak szorosan magamhoz húztam,és simogattam a hátát miközben ő könnyeivel áztatta a pulcsim.Őszintén nem ismerem azt a lányt aki az ajtó túloldalán fekszik,de azt tudom,hogy felforgatta az eletünket.Legalábbis az enyémet biztos.Az egyetlen jó 'dolog' amit ő adott az Emma,talán ennyiért hálás kellene lennem neki...De ahogy ránézek Harry-re aki mindig mosolygott és jókedvű volt,elmegy a kedvem a hálálkodástól,mert most egyfolytában csak szomorkodik,és néha-néha sír.Ennyire szeretheti?Lehetséges...
-Emma gyere hazaviszlek,jobb lesz ott.-mondtam halkan,majd megfogtam a kezét és kifelé indultunk.Még egyszer hátra fordultam,és láttam ahogy Harry bemegy a kórterembe.Kétségtelenül szereti ezt a lányt.Út közben nem szóltunk semmit,csak a sötét utakon játszó árnyakat figyeltük.

-Itt is lennénk.-mondta Emm.-Niall kérlek maradj velem,mert egyedül nem bírom ezt ki!-tört ki belőle a zokogás újra.
-Maradok...Maradok ameddig csak kéred.-mondtam,és bementünk a házba.Egy emeletes faházikó.Ahogy beléptem,egy kisebb előtér fogadott, ahol a cipők,és a cuccok voltak.Ez után jött egy nappali,majd a kedvenc helyem a konyha. Na de most nem gondolhattam a hasamra(pedig jelzett,hogy merre kéne menni),hanem Emma után mentem.Egy csiga lépcső vetezett fel az emeletre,ahol egy kis kerek előtér fogadott,onnan pedig 4 ajtó.A velünk szembenibe mentünk be.Emma szobája volt,és olyan Emma-san díszítve.Persze 17 éves,tehát volt pár(most nem egy kettőre gondolok) poszter a falán,és egy kis szekrény polcán oklevelek,meg fényképek.Amint én elbámultam hercegnőm már javában járta az álmok útját.Mivel nem volt kedven tobább nézgelődni betakartam,és mellé feküdtem majd megöleltem.
      * Harry szemszöge*
Éjjel bent voltam Sienna-nál ,de nem sokat aludtam,mivel a kórházi ágyak nem igazán kényelmesek.Reggel már korán felébredtem,és csak figyeltem.Figyeltem minden rezzenését,és reméltem,hogy kinyitja a szemét,és beszélni fog velem.De ez nem így történt.Reggel a doki bejött és ha már odatévedett megkérdeztem,hogy mikor fog felébredni Ő,mire azt  a választ kaptam,hogy még ma este,legkésőbb holnap reggel.Az majdnem még egy nap!Hallani akarom megint a hangját,látni a szemeit,hallani a nevetését,fogni a kezét,érezni a bőre melegét!De hiába akarom,erről csak én tehetek,hogy most itt fekszik.Ha nem hagytam volna ott,hanem magammal hívtam volna akkor most nem lenne itt.Ha egész nap bentmaradok,akkor vajon ki fognak dobni?De lehet Sienn nem is szeretné,hogy itt legyek.De akkor minek szorította meg a kezem?Ha tudná,hogy mennyire szeretem!Bármit feladnák érte csak,hogy újra láthassam őt nevetni...Nagyon szeretem,és nem tudom miért,de úgy érzem ő az aki fényt hozott az életembe.Az ablakba ültem,és onnan figyeltem ahogy alszik.Ezt egy egész délelőttön át műveltem,és ha délután 3 körül nem jönnek Niall-ék,hogy kimozdítsanak akkor azthiszem egész éberedéséig is tudtam volna figyelni!
-Megjött a felmentősereg!-suttogta Emma majd bíztatóan rám mosolygott.Lehet,hogy kezd megkedvelni?
-Köszönöm,de nagyon jól elvoltam.-néztem rájuk.
-Azt akarod mondani,hogy egész este itt voltál?-kérdezte Niall hitetlenkedve.
-Azt bizony.-jelentettem ki.
-Itt az ideje,hogy hazavigyelek,mert kicsit aludnod kell.Itt marad addig Emma Sienna-val.-mondta Niall,majd karon fogott,és hazavitt mese nélkül.Úgy éreztem magam mint egy kisgyerek akitől elvesznek valami fontosat. Hát szép 19 vagyok,de 5 éves ként kezelnek!Nem volt időm lázadni,mert Niall nem hogy haza hozott,de még ott maradt addig amíg el nem alszom, hogy biztos legyen benne,hogy nem megyek vissza.
       *Sienna szemszöge*
Fogalmam sincs mennyit aludtam,de már megint sötét volt kint.EGY EGÉSZ NAPOT ÁLATUDTAM?! Lassan nyitottam ki a szemem, mert a villany égője szinte vakított.
-Szia Emma!-szóltam a legjobb barátnőmnek,aki éppen Niall-el beszélt gondolom.
-Sienna!Annyira örülök,hogy végre felébredtél!Miért tetted ezt?-kérdezte miközben megölelt.
-Nem az a nagy kérdés.Hanem,hogy miért vany gipszben a kezem,és,hogy miért aludtam át egy egész napot?Tudtommal nem lettem alvóbaba!-dühöngtem magamból kikelve.
-Miss Wilde?-jött be az orvos.Na már csak ez hiányzott.Bólintottam egyet.-Nos szeretném tudatni,hogy a holnapi nap folyamán haza mehet,de gipszben kell tartania még a kezét 3 hétig.További szép estét!
-Hogy mennyit?!-néztem Emma-ra,aki látszólag jót derült rajtam.-Én annyit nem bírok ki dobolás nélkül.Nem,az lehetetlen...
-De bizony kifogsz.-lépett mellém,majd megölelt.
-Harold ugye bent se volt?-kérdeztem kicsit csalódottan,mivel nem láttam sehol.Na de ismeritek a mondást,hogy 'emlegetett szamár' igaz? Harold lépett be,és hazudnák,ha azt mondonám,hogy nem volt szívdöglesztő.De akármennyire is szeretem,ezt nem bocsájthatom meg neki.Láttam a kezében a kis szívecske alakú csokit,amint belépett.
-Emm gyere ki kicsit kérlek!-szólt Niall,és Emma persze ki is süvített.Ketten maradtunk.
-Nem voltál itt valam igaz?-kérdeztem köszönés nélkül.
-De igen,egész éjjel itt voltam melletted,sőt még itt is aludtam.-mondta Harry mélyen a szemembe nézve.-Hallottad amit mondtam nekem tegnap este?
-Igen...-bámultam a földet.Annyira rosszul esett,hogy nekiugrottam.
-És hiszel is nekem?-tette fel az újabb kérdést,majd mellém ült az ágyra.
-Hát...-hezitáltam.-Igen,hiszek neked.

-Akkor most figyelj jól rám.-kezdte,és egyik kezét az állam alá csúsztatta,majd a fejem felemelte óvatosan,a másikkal meg a még ép kezemet a szívére helyezte.-Érzed?Érzed ahogy őrülten kalapál?Ez csak azért van,mert te itt vagy nekem.Csak te!Sienna én szeretlek téged!
Megenyhültem,nem érdekelt a törött karom,sőt az sem,hogy a kórházban vagyok,csak az,hogy szeret,és ezt ilyen szépen mondta el.Könnyeztem,de egy félmosollyal jeleztem,hogy minden rendben.
-Ne sírj,eleget láttalak szenvedni.-mondta,és letörölte a könnyeim,majd egy forró csókot hagyott az ajkaimon.
-Én is szeretlek Harry!-suttogtam miközben ölelt engem.Sajnos én megint nagyon álmos lettem,nem bírtam sokat fent maradni.Harold mellém húzta a másik ágyat,és úgy aludtunk el átkarolva egymást.
     Éjjel azonban egy nemvárt vendég érkezett,aki tetejére állított mindent így az éjszaka kellős közepén...