16.Warrior...

Halihó!

Nyár vaaan!Boldog nyarat kedves olvasóim!
Nem írtam sokáig, és sajnálom, de mozgalmasan kezdődött a nyaram, és fejeződőtt
is be, szóval nem igazán tudtam írni. Tényleg sajnálom!):
A zene, és remélem, hogy tetszeni fog! Jó olvasást(:

      -Figyelj Niall. Elmondom neked is és Emm-nek is. De azt hiszem meg kellene várjuk Harry-t is. Nem akarom annyiszor elmondani.

Na jó de ponstosan mit is? Felmentem a szobámba, és ott agyaltam. Addigra valahogy úgy próbálom feltálalni az ügyet mintha nem lenne akkora gond. Na jó Zayn most legyél okos!

      -Zayn.... Itt van Harry.-nyitott be Niall a szobámba, és láttam rajta, hogy ő se valami boldog.

Lassan mentem ki a szobámból, és próbáltam lassítani ezen az egészen, de rájöttem, hogy nincs minek. Úgy is meg kell tudják, és jobb hamarabb. Ahogy leértem senki nem köszönt, csak ültek. Harry, Emma, Niall, Liam és Louis.

       -Gondolom tudjátok, hogy S.-ről van szó. Az a helyzet, hogy...-nagyot nyeltem, és próbáltam nem nagyon eltérni a tárgytól.-Szóval nem akarok szépíteni, és az az igazság, hogy mikor felhívtam egy nő szólt, hogy nem tudja adni Sienna-t és most le kell tegye. Ja és másodjára csörgött ki egészen addig míg kidobott.- fejeztem be, és azthiszem a szívemről leesett egy kő.
A csend úgy telepedett a teremre, mint ahogy az én szívemről a kő leesett. Sajnáltam őket, de el kellett mondanom. Emma csak ült, és úgy fixírozott egy tárgyat mintha el tudná törni a szemével, és Harry meg a kezét ropogtatta. A többieket nem az, hogy nem viselte meg, csak nem érintette őket annyira ez az ügy. Habár nekem se kellett volna befefolyni. Inkább nem csinálok már semmit. Majd megoldják ők! Fogtam magam, bementem a szobámba és felmentem Twitterre. Gondoltam a Diretionerekre is kell szánni időt, és amúgy is nagyon szeretem őket.
                       Sienna szemszöge
A szobámban keltem fel, és azon tűnődtem, hogy mi a fenéért hívtak haza, ha nincs is semmi? Felültem az ágyam szélére és a telefonom kerestem. Nem igaz, hogy ezt is elvették. Nincs itt. Leszaladtam a lépcsőn, de rossz döntés volt.
  -Anya, apa!-rohantam tettetett boldogsággal.
  -Sienna!-ugrottak fel mindketten, és meg akartak ölelni, de én megtorpantam.- Mi a baj?
  -Mi a baj? Még hogy mi a baj? Ide hívtatok, én jöttem olyan gyorsan amilyen gyorsan csak tudtam, erre azt mondja a bejárónő, hogy Seb-nek nincs is semmi baja!-fakadtam ki.
  -Sienna nem úgy van az.-mondta csendben anyám, és megpróbált közelebb jönni hozzám.
  -Ne, kérlek ne érj hozzám.-szólaltam meg. Nem kiabáltam, mert az anyámmal nem illik, de nem voltam ugyan olyan nyugodt mint amikor jöttem.
  -Hát akkor elmondom.-kezdett bele ezúttal apám.- Azért hívtunk haza, mert beszélni szerettünk volna veled, tudni, hogy mi történik arrafelé.
  -Na akkor most én mesélek. Van egy barátom, Harry Styles akivel végre boldog vagyok. Azon kívül a házatok már nem kell, hagyjatok békén ti is és a másik nagyiék is. A pénzen nem tudtok szeretetet venni, sőt elárulok egy titkot... Engem se!- Arcom a tenyerembe temettem, és fel se néztem, mert tudtam mi következik... Fejmosás.

  -Sienna!-kiabált anyám.- Ez nem úgy megy, hogy 'nem kell a házad meg a pénzed'! Még kiskorú vagy, és én felelek érted!
  -Itt igen, de Amerikában nem.-mondtam nyugodtan.-És amúgy is... Amikor leginkább az kellett volna, hogy odabújjak az anyukámhoz akkor te nem voltál ott. És ez ugyanúgy vonatkozik az apára is. Nem voltatok velem, csak Sebastian-nal voltatok, mert 'benne láttátok a legtöbb pénzt'. Szerintetek ez hogy esett nekem? Szerintetek belőlem nem lesz senki?-kérdeztem, de már kicsit idegesebb voltam. Megint.
  -Sajnáljuk kislányom, de meg kell értened, hogy Sebastiannak is szüksége volt ránk.-mondta anyu és megölelt.
Hagytam neki. Csomó év után most láttam először, és kicsit meg is enyhültem. Viszont amikor apum odajött elsírtam magam. Most éreztem először, hogy egy család vagyunk. Csak képzeld el, hogy milyen lehetett nekem, ott LA-ben egyedül, sok pénzzel, és egyetlen egy barátnővel. Emma annyira jó volt velem, és most is az, hogy nem tudom neki elégszer meghálálni.
  -Anya, apa haza akarok menni.-jelentettem ki.
  -Kicsim arra gondoltunk, hogy gyere vissza Németországba.-mondta mosolyogva anyu.
  -Hidd el, nem lenne jó itt. Megszoktam, hogy ott van minden és mindenki. Ott szeretnék élni.-mondtam.
  -Nekünk meg az lenne a jobb, ha szemmel tarthatnánk téged.-mondta apu nem túl kedvesen.
  -Oké. Ennyi éven keresztül nem láttad, hogy mi a jó nekem?
  -De, de gondoltam élvezd ki a gyerekkorod!
  -Apa ez nem gyerekkor, hanem elfuserált élet. Mások mindig azzal dicsekedtek, hogy mennek a családjukkal nyaralni, én meg mit mondtam szerintetek?-néztem rájuk- Azt, hogy otthon leszek, maximum Emma-val megyek valahova, és az ő családjával. Tudjátok ti milyen volt az, amikor beléptem oda, és egy család fogadott? Olyan ahol szeretnek, és meg is becsülnek. Ti mit tettetek értem? Eljöttetek egyszer is hozzám megnézni, hogy mi van velem? Nem. Fel hívtatok? Igen, egyszer egy évben azért, hogy boldog szülinapot kívánjatok és, hogy megmondjátok, hogy át van utalva a pénz. Engem nem a pénz tesz boldoggá, és nem is maradok itt!-mondtam, és már potyogtak a könnyeim. Fel szaladtam (volna) a szobámba.
  -Kisasszony hova mész?-fogta meg a karomat apám, és visszahúzott.
  -Hagyd.-mondta anyu, és lehámozta rólam apu kezét.-Menj kislányom, ha neked így jó.
Fel rohantam, és berohantam a szobámba, de a telefonom lent hagytam. Szuper megint mehetek le. Lassan mentem lefelé, és próbáltam elnyelni a könnyeimet.
   -Sebastiaaaaan!-kiáltottam fel örömömben, és hozzá rohantam.
   -Sienn, úgy örülök!-mondta, és szorosan magához ölelt.- Hallottam a veszekedésről-húzta el a száját.
   -Hát igen. Én csak megmondtam azt, ami nyomta a szívem.-mondtam, és leültem a kanapéra ami a nappaliban volt.- Viszont már te is hiányoztál.
   -Próbáltam beszélni velük többször, hogy menjünk el hozzád, de nem akartak. Nem tudom miért. Mikor meg egyedül akartam menni megtiltották, hogy találkozzunk.-mondta szomorúan, és megölelt.
  -De vajon miért?
  -Szerintem el akarták szakítani ezt a szoros köteléket ami közöttünk van. Viszont hívtalak ahányszor csak egyedül voltam!-mondta kicsit boldogabban.
   -Igen, és köszönöm is.-mondtam könnyezve.
   -Apropó szoros kötelék. Hoztam neked valamit!
   -Jaj de nem kellett volna!-mondtam mint 14 évesen amikor egy szarvasos felsőt kaptam.
   -Tessék!-húzta ki a kis dobozkát a tatyójából.-Remélem viselni fogod őket.
Mohón bontottam ki a csomagolást, és amikor kiszedtem a felsőt csak mosolyogni tudtam. Hug me brotha' felirat állt rajta. Nem jutottam szóhoz, de megöleltem. Tudta, hogy gyűjtöm a felsőket, és régen is hozott nekem egy csomót.
-Köszönöm szépen!-mondtam szipogva, és megint megöleltem.-Jó lenne, ha többet találkozhatnánk.
-Most még itthon vagyok két napig, maradj addig. De van egy ötletem, és ha beleegyeznél többet találkozhatnánk te kis maki!