15.A drop in the ocean

Hali!

Tudom rég nem jelentkeztem, és rövid rész is lett, de nézzétek el nekem.

Most volt évvége, javítanom kellett, és a szülinapom is itt volt...

Viszont most jó olvasást, és a zene!

A repülőúton aludtam, mert tudtam, hogy otthon az időeltolódással újra gondjaim lesznek. Mikor tizenkét éves voltam ezt kellett játszanom. Mikor anyuék le akartak fizetni (ünnepek és szülinap) repülhettem ide. Szép gyermekkor mondhatom. Felébredtem, és közben eszembe jutottak Emma-ék. Repülőről nem tudok

se a Facebook-ra felmenni, és Sms-ezni se lehet, tehát az egyet tehettem. A telefonomon kerestem valami hallgathatót(Ron Pope-A drop in the ocean) és kibámultam az ablakon. Könnyek szöktek a szemembe. Ott hagytam őket, és habár Harold nem mutatta, lehet neki is fájt ez az egész. Vajon meddig lehet ez még így? Ki tart-e mellettem? Zayn támogatni fogja? Sajnos ezek a kérdések olyanok amire én nem tudok választ adni magamnak sem. Igazából nagyon is fájt, mert tudom, hogy hónapokig nem láthatom újra. Miért kell az életnek ilyen igazságtalannak lennie? Sebastian-al is miért kellet ilyesmi történjen? Ő jó ember. A legjobb akit ismerek. Nem szabad itthagynia bennünket. Még annyi mindent kell elmeséljek neki, és ő is nekem. Mindig is Seb volt az aki meghallgatott. Volt olyan amit Emma-nak nem mondtam el, mert akkor volt épp elég gondja, és akkor Seb készített nekem egy pohár forrócsokit, mert tudta, hogy ezzel kihúzhat belőlem mindent ami fáj. Túl jól ismer(t).
Fel kellett ébrednem az emlékeimből és visszazökkeni ide. Rakoncátlan napsugarak piszkálták a szemem, és ezek után már gondoltam, hogy nem lehet sok. Nem is volt, mert miután felébredtem szóltak, hogy hamarosan leszállunk. Nem szeretném részletezni a leszállást. Direkt nem szóltam senkinek, hogy ne legyen felhajtás, de sajnos akinek a testvére (és persze a barátja) híres nehezen kerülheti el ezt. Sajnos megtaláltak a lesifotósok és a híradósok. Akkor szakadt el a cérna amikor beszálltam volna a taxiba és az egyik híradós szó szerint feltépte az ajtót. 'Elegem van a hírnévből, le lehet rólam szakadni!' Ez a mondat szaladt ki a számon. Megbántam. Nagyon is, de akkor abban a pillanatban annyira felidegesítettek. Simán hazajutottam, és ott a régi bejárónőnk fogadott. Felmentem a régi szobámba, és letettem a cuccaimat.
    -Anyáék?-kérdeztem meg a bejárónőt.
    -Sebastian jövőheti repülőjegyét rendezik.-válaszolta olyan nyugodtsággal mintha ez normális lenne.
    -De Seb nem... Nem lett vele semmi?-tettem fel egy újabb kérdést.
    -Ugyan mi lenne? Azt hiszem fent van a szobájában.-mosolygott rám kedvesen a nő. Minden sötét lett, és a hideg padlóra zuhantam.
         Zayn szemszöge
Elment. Nem láthatjuk még egy jó darabig a fülig érő mosolyát és nem hallhatjuk a csilingelő kacaját. Mindenki lassan ment el a repülőtérről, és szomorúan. Mindenki a közös ház felé vette az irányt, szó nékül. Mikor meg is érkeztünk senki egy árva szót se tudott kipréselni magából. Az én ruháim be voltak pakolva, nem volt már semmi teednőm, tehát átmentem Harry-hez.
      -Haver látni fogod, még egy kis idő!-veregettem meg a hátát, ő meg tovább pakolta a cuccát, háttal nekem.
      -De már is szörnyen hiányzik.-szólalt meg rekedten.
      -Ne emészd magad. Nem szakítottatok, és te vígsztaltad őt, hogy ne legyen elkenődve, mert tudok beszélni,meg csomó lehetőség van...
       -Igen, ez teljesen igaz. De ha meg akarom ölelni akkor ölelgessem a monitort?-kérdezte tőlem. Akaratlanul is egy nevetés hagyta el a számat, ő meg könnyes szemekkel nézett rám, és egy fáradt mosolyt mutatott. Hogy min mosolygott azt csak ő tudhatja, de én örültem neki, hogy mosolyogni látom.-Befejeztem!- jelentette ki diadalmasan, és ledőlt az ágyára.
        -Én hagylak is.-mondtam, és már kint is voltam.
        -Van valami híred Sienn-ről?-ugrott elébem Emm, és a szívbajt hozta rám.
        -Nem, miért neked?
        -Nem veszi fel. Ki csörög, de nem veszi fel.-görbült le a szája.
Sajnos mikor ezt meghallottam nem volt idegem kint dumálni, úgyhogy beviharzottam a szobámba, és elkezdtem a telefonom után kutatni. Meg is lett, gyorsan kikerestem S. számát. Kicsörgött, de semmi. Még egyszer.
        -Tessék?-szólt bele egy idegen hang erős német akcentussal.

        -Sienna?-tértem a lényegre.
        -Nem tudom most adni, és le kell tennem.
Ez kész. Fogalmam sincs kivel beszéltem, és azt se tudom, hogy S.-el mi van. Nem szólhatok senkinek sem. Ha Emma-nak szólok átadja Niall-nek aki biztos beszél Liam-el, és Liam meg Hazza-val. Nem jó. Ha meg El-nek mondom el, ugyan ez, csak ő Louis-nak mondja el. A fiúkkal nem beszélhetek, mert mindenki elkottyinthatja magát egy óvatlan pillanatban. Remélem, hogy én nem fogom. Nem is mentem ki már akkor este a szobámból, és a többiek se kerestek.
Másnap reggel időben feékeltem, és lekászálódtam a konyhába. Emma ott ült Niall-el, és látszott rajta, hogy sírt. Nagyon sokat.
    -Zayn beszélhetnénk?-kérdezte tőlem Niall.
    -Persze!-mosolyogtam rá.
    -Mi van Sienn-el?-húzott félre, és kérdezte aggodalmasan.
 Őrült nagy csata vívódott le az agyamban. Ha elmondom akkor az lesz a gond. Ha nem, akkor hazudnom kell. Gyerünk Zayn Malik tudnod kell, hogy mi a jó! Ne, már magamat is bíztatnom kell. Irtó durva szituációkba keveredek. Meg kell bíznom Niall-ben. De lehet, hogy kiabálni fog velem azért amiért semmit nem tudtam meg róla. Vagy lehet megért. A legbelső hang azt súgja 'mondd el neki' az agyam meg azt, hogy 'nehogy!' Ténykeg nehéz döntés. Nekem könnyebb lenne, ha mással is megoszthatnám, de nem így, hogy közvetlen ismerőse. Sőt, szinte a tenstvére...